Módosították az avarégetési rendeletet
Kilenc napirendet tárgyalt a június 18-ai, a nyári szünet előtti utolsó ülésén a szákszendi képviselő-testület. Az ülésen – a többi között – módosították az avar és kerti hulladék szabadban történő égetéséről szóló rendeletet, és megalkották az idei tanévkezdési támogatásról szólót.
A testület májusi ülésén merült fel a falu zöldterületeinek gondozatlansága, a két ülés között Papp Attila Csaba két vállalkozástól kért ajánlatot, és szerdán elfogadták a javaslatát, miszerint a helyi Mayer Ferencet bízzák meg az önkormányzati zöldterületek kezelésével március 1-jétől október 31-éig.
A Faluház kamerarendszerének korszerűsítésére vonatkozó javaslatát is támogatták a képviselők. Mint a polgármester elmondta, a Faluház felújítása során derült ki, hogy a kábelek rossz állapotban vannak, töredezettek, ezért szükséges a cseréjük, és a régi, még 2 MP-es kamerák cseréje is indokolt. A kamerákat üzemeltető társaság ajánlatát elfogadva a régiek helyére 8 új, 5 MP-es készüléket telepítenek kültérre, és egyet beltérre.
Lakossági igényként fogalmazódott meg, hogy egész évben legyen lehetőség a száraz kerti hulladék égetésére Szákszenden. A kérés alapján elkészült a rendelettervezet, melyet a kormányhivatal észrevételei alapján módosítottak, és a következő tartalommal fogadták el: a kerti hulladék nyílttéri égetésére belterületen hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton naponta egy alkalommal, maximum 4 óra időtartamig, 9.00-19.00 óra közötti időszakban kerülhet sor. Más napon és más időpontban az égetés tilos. Tilos továbbá az égetés párás, ködös, esős, erősen szeles időjárás esetén, a falu területére is érvényes, központilag elrendelt tűzgyújtási tilalom ideje alatt, munkaszüneti és ünnepnapokon, valamint július 1-jétől augusztus 31-éig.
Tavaly 133-an részesültek Szákszenden tanévkezdési támogatásban összesen 1.330.000 Ft értékben. A célra idén 1.300.000 Ft forrást biztosított az önkormányzat. Az ülésre két javaslat készült, mindkettőben feltétel volt, hogy a gyermek életvitelszerűen éljen Szákszenden. Az „A” javaslat szerint azok a tanulók részesülhetnek támogatásban, akik a Szákszendi Öveges József Általános Iskolába járnak, vagy nyolc-és hatosztályos képzést biztosító oktatási intézmény 5-12. évfolyamán tanulnak, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézménybe járnak és még nem töltötték be a 25. életévüket, középfokú iskola nappali oktatási munkarendje szerint 9-13 évfolyamon tanulnak, és még nem töltötték be a 20. életévüket, illetve felsőoktatási intézmény nappali tagozatos hallgatói, s még nincsenek 25 évesek.
A „B” javaslatban valamennyi feltétel megegyezetett az „A”-ban szereplővel, kivéve az elsőt, amely intézménytől függetlenül támogatná az általános iskolás diákokat, azaz nem tette kötelezővé, hogy Szákszenden folytassák az általános iskolai tanulmányaikat.
Értem, hogy az „A” variációval a szülők ösztönzése volt a cél, hogy idejárjanak a gyerekek, de az eltelt 4-5 évben mégsem nőtt a gyerekszám, és az érintett szülők büntetésként élik meg, azért, mert élnek a szabad iskolaválasztás jogával – érvelt a „B” verzió mellett Takács Áron József. Ez egy adható támogatás, nem kötelező. Tűzifa támogatást sem kap mindenki, és azt gondolom, igenis kedvezzünk az idejáró gyermekeknek – reagált a polgármester, mire a képviselő megismételte álláspontját: az emberek olvasatában ez megkülönböztetés, és nem tartja a módszert ösztönzőnek. Palotai Bence csatlakozott a polgármester által elmondottakhoz, úgy fogalmazva, hogy azokkal a szülőkkel, akik más intézménybe járatják a gyermekeiket, nem egy szekeret tolnak. Takács Tímea külsős bizottsági tag azt vetette fel, hogy ebben az esetben nem szükséges két variáció, elegendő lenne csak az „A”-t előterjeszteni. Épp az imént elhangzott vélemény miatt van szükség a két módozatra, hogy minden képviselő maga dönthesse el, melyiket támogatja, később pedig vállalja fel a döntését – válaszolt a polgármester, majd a jelenlévő képviselők Tamás Áron József ellenvoksa mellett megszavazták az előterjesztés „A” pontját.
Az ülés további részében a képviselők döntöttek a szendi településrészen, a Fő utca-Csillag utca-Kossuth Lajos utca kereszteződésében kialakítandó játszótér játszóeszközeinek beszerzéséről, elfogadták a Szákszendi Kiskuckó Napközi Otthonos Óvoda 2024. évi tevékenységéről, valamint a falu elmúlt évi víziközmű üzemeltetésről készített beszámolókat.