Száki r.katolikus templom Szendi evangélikus templom Faluház Szendi református templom Községháza Első világháborús emlékmű Uradalmi Magtár Szendi r.katolikus templom Száki evangélikus templom

Hírek

Népszerű cikkek

Friss hírek

Márton napján libát eszünk

2025. november 13., csütörtök 07:15

A hagyományokhoz híven idén is megemlékezett a Kiskuckó Óvoda Szent Márton ünnepéről kedden kora este Szákszenden.

Az ünnepség a 62 kis óvodás felvonulásával kezdődött, akik kicsiny csillagoknak hatottak az óvodapedagógusok által készített lámpásaikkal a község fő utcáján. Az óvodától a Faluházig tartó közel félórás út alatt a felvonulók az intézménybe érve egyből átmelegedtek az őket váró tömeg látványától. Miután mindenki elfoglalta helyét, Fodorné Pintér Veronika óvodavezető köszöntötte a megjelenteket, majd kezdetét vette a gyerekek műsora.

Felcsendült – a többi között – a „Száz liba egy sorban” vagy a „Márton napján libát eszünk” című népdal, majd a közös éneklés után a legkisebbek táncba hívták szüleiket, nagyszüleiket és természetesen egymást is.

Pawelecné Nagy Nikolett a szülői munkaközösség nevében elmondta, hogy az eseményre meghívták a helyi szépkorúakat is, akik közül sokan tiszteletüket is tették az ünnepen. A táncban megfáradt fellépőket és családtagjaikat zsíros kenyérrel, forró teával és forralt borral kínálták.

Nincs esemény rögzítve!

Szociális tűzifa támogatás

2025. szeptember 27., szombat 05:00

Kérelem október 1-jétől igényelhető az Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal Szákszendi Kirendeltségén (2856 Szákszend, Száki utca 91.) ügyfélfogadási időben.

Bővebben

Közel ötödével csökkent az üzemanyagfogyasztás

2023. október 18., szerda 05:59

Az idei első három negyedévben 11,8 százalékkal kevesebb motorbenzin és 21,1 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában, az üzemanyagfogyasztás így átlagosan 17,7 százalékkal csökkent a tavalyi első három negyedévhez képest - tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség.

Bővebben

Címünk

Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal

Szákszendi Kirendeltség

2856 Szákszend, Száki utca 91.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 8 - 12, 13 - 16 óráig
  • Szerda: 8 - 12, 13 - 16 óráig
  • Péntek: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek