Száki r.katolikus templom Szendi evangélikus templom Faluház Szendi református templom Községháza Első világháborús emlékmű Uradalmi Magtár Szendi r.katolikus templom Száki evangélikus templom

Duguláselhárítási átverések Környén és a környező településeken

2025. December 9., Tuesday 20:22

Egy duguláselhárítással foglalkozó cég Környén és környező településeken is több megrendelőnek irreálisan magas összeget számlázott ki a munka elvégzését követően.

A cég honlapján a szolgáltatásoknál kizárólag a legalacsonyabb ár szerepel feltüntetve, „…-tól” megjelöléssel, azonban a várható végösszegről előzetesen nem adnak egyértelmű, teljes körű tájékoztatást. A munkák befejezése után a megrendelők sok esetben csak a számla kézhezvételekor szembesülnek a jelentősen megemelt költségekkel. Egy környei károsult számlája 951 ezer forintra rúgott.

Fontos hangsúlyozni és tudni, hogy ilyen esetekben a hatóságok mozgástere rendkívül korlátozott, mivel a szolgáltatást ténylegesen elvégezték, így feljelentés nem tehető, a rendőrség nem tud segítséget nyújtani a jogvita rendezésében. A cég egyébként elsősorban azzal hirdeti magát, hogy azonnali munkavégzést is vállal, éjjel-nappal hívható, s nyilván sok megrendelő éppen ezért dönt mellettük, hiszen valóban gyorsan, akár már másnap megjelennek a helyszínen. Így történt ez Környén is, amikor a hirtelen rémület hatására azonnal döntött a megrendelő, a későbbi károsult.

Fontos, hogy mindenki fokozott körültekintéssel válasszon szolgáltatót! Érdemes előre, lehetőség szerint írásban tisztázni a várható végösszeget, és nem kizárólag a feltüntetett legalacsonyabb induló árat figyelembe venni. Még akkor is javasolt inkább néhány napot várni, ha nagynak tűnik a „veszélyhelyzet”, és olyan céget megbízni a munkával, amelyről ismerősöknek, szomszédoknak már vannak hiteles, pozitív tapasztalatai. Legyen árulkodó az is, ha a majdnem egymillióra rúgó számlát csak készpénzzel lehet kiegyenlíteni.

A megfontolt döntés sok esetben jelentős anyagi veszteségtől és későbbi kellemetlenségektől óvhat meg, és ebben – elcsépelt, de igaz – az internet is sokat segít. A duguláselhárítással kapcsolatos átverések kapcsán két éve létezik egy csoport a közösségi médiában, ahol – többek között – jelen történetünk negatív főhősének a neve is többször felmerül, erősen ajánlva, hogy mindenki messze kerülje el.

Egyszóval, legyünk nagyon körültekintőek, s ha úgy érezzük, hogy a szolgáltatásért nem az előre egyeztetett nagyságrendű összeget, hanem aránytalanul magas számlát kívánnak kiegyenlíttetni, akkor határozottak is, és tagadjuk meg a fizetést!

September

12 Őszköszöntő Családi nap

  • Időpont: Saturday 14:00
  • Helyszín: Szákszend, Faluház - rendezvénytér

12 Őszköszöntő Motoros felvonulás

  • Időpont: Saturday 14:00
  • Helyszín: Szákszend
October

17 Szüreti felvonulás

  • Időpont: Saturday 13:00
  • Helyszín: Szákszend

Közel ötödével csökkent az üzemanyagfogyasztás

2023. October 18., Wednesday 05:59

Az idei első három negyedévben 11,8 százalékkal kevesebb motorbenzin és 21,1 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában, az üzemanyagfogyasztás így átlagosan 17,7 százalékkal csökkent a tavalyi első három negyedévhez képest - tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség.

Bővebben

Címünk

Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal

Szákszendi Kirendeltség

2856 Szákszend, Száki utca 91.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 8 - 12, 13 - 16 óráig
  • Szerda: 8 - 12, 13 - 16 óráig
  • Péntek: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek