Három óvodai csoport indul ősszel
Valamennyi előterjesztést elfogadta a szákszendi képviselő-testület a május 20-i, munkaterv szerinti ülésének nyílt részén. A tanácskozáson – a többi között – a költségvetés módosításáról, az előző évi gazdálkodásról, az óvoda létszámemeléséről és az intézményvezetői pályázatról is döntöttek.
A testület elsőként a két ülés között történt fontosabb eseményekről szóló tájékoztatót tárgyalta. Papp Attila Csaba polgármester ennek keretében elmondta, hogy az Evangélikus Egyházközség június 22. és 26. között, az Amicitia Kft. pedig július 6. és 10. között szervez tábort Szákszenden. A programok lebonyolításához az önkormányzat tálalókonyháját, valamint a Faluházat is igénybe vennék, amit a képviselő-testület támogatott.
A következő napirendi pontban módosították az idei évi költségvetést, a bevételi és kiadási előirányzatok átrendezése az első negyedéves gazdálkodási adatok alapján vált szükségessé.
A képviselők ezt követően elfogadták a 2025. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót is. Papp Attila Csaba hangsúlyozta: az önkormányzat az elmúlt évben a kötelező és önként vállalt feladatait egyaránt jó színvonalon látta el, miközben sikerült megőrizni a költségvetés egyensúlyát és az intézmények működőképességét. A beszámolóban kiemelte a sikeres pályázatokat is. A település több mint egymillió forintot nyert szociális tüzelőanyag vásárlására, ebből 35 háztartás részesült támogatásban. A Magyar Falu Program keretében pedig több mint 42 millió forintos támogatást sikerült elnyerni út-, híd- és járdafejlesztésre. Az önkormányzat tavaly számos fejlesztést és beruházást is végrehajtott. Klímaberendezéseket telepítettek például az óvodába és bölcsődébe, megújult a Faluház, felújították a teraszát is, új játszótéri elemeket és közvilágítási lámpatesteket szereztek be, emellett kültéri padokkal, új bútorokkal és eszközökkel is gyarapodott a falu.
Az ülésen döntés született a Szákszendi Kiskuckó Napközi Otthonos Óvoda alapító okiratának módosításáról is. Az intézményben jelenleg az alapító okirat szerint maximum 60 gyermeket lehet felvenni, ugyanakkor ősszel már 62 kezdi meg az óvodai nevelést, ezért a testület 75 főre emelte a maximálisan felvehető létszámot. A képviselők azt is engedélyezték, hogy a 2026/2027-es nevelési évben három óvodai csoport induljon az intézményben.
Az ülésen az óvodaigazgatói pályázatról is döntöttek. A felhívásra egy pályázat érkezett, amelyet Fodorné Pintér Veronika nyújtott be. A testület megállapította, hogy rendelkezik a szükséges végzettséggel és szakmai tapasztalattal, jelenleg is ő látja el az igazgatói feladatokat az intézményben, ezért támogatták a kinevezését.
Az egyebek napirend keretében a polgármester arról tájékoztatta a képviselőket, hogy a Faluház külső felújításához nyújtott pályázati támogatás pénzmaradványával kapcsolatos kérelmére még nem érkezett válasz, ezért kezdeményezte, hogy az elszámolás határidejét október 30-ára módosítsák. A szendi játszótéren kivágták a fatörzseket is, és Papp Attila Csaba arra tett javaslatot, hogy alakítsanak ki bennük ülőfelületet, így padként funkcionálhatnának. Ha nem válik be, akkor később még mindig össze lehet vágni őket – tette hozzá.
Az idei évi kitüntetési javaslatokról zárt ülésen tárgyaltak a képviselők.