Száki r.katolikus templom Szendi evangélikus templom Faluház Szendi református templom Községháza Első világháborús emlékmű Uradalmi Magtár Szendi r.katolikus templom Száki evangélikus templom

Hírek

Népszerű cikkek

Friss hírek

Zarándokok Majkon

2018. augusztus 26., vasárnap 08:42

Sokezren keltek útra szombaton Mariazelltől Csíksomlyóig, hogy a Mária Út egy -egy szakaszán zarándokolva imádkozzanak az édesanyákért.

Oroszlányban a katolikus templomtól két csoport is indult az 1Úton nemzetközi zarándoknapon. Az egyik Bodajk felé vette az irányt, míg a másik Író Sándor vérteskethelyi plébánossal az élen Majk felé indult.

A több mint 80 fős csoport tagjai, akik között az oroszlányi, vértessomlói, szákszendi hívek mellett ott voltak a Misszió Tours utasai is, Majkon a Szűz Mária tiszteletére szentelt kápolnában imádkoztak, majd a kastélyegyüttes megtekintését követően indultak a zarándoklat végcéljához, Vértessomlóra.

A somlói Sarlós Boldogasszony kegytemplomban celebrált misét követő litánián emlékeztek meg a közelmúltban elhunyt Bedy Sándorról, Környe, Várgesztes és Vértessomló híveinek lelki gondozójáról.

Mint azt Batin Pétertől, az esemény egyik főszervezőjétől megtudtuk, a következő rendezvényre szeptember 7-én kerül sor. Akkor a vértessomlói kápolnától indulnak reggel a zarándokok a csatkai búcsúba.

október

18 Szüreti felvonulás

  • Időpont: szombat 13:00
  • Helyszín: Szákszend

Szociális tűzifa támogatás

2025. szeptember 27., szombat 05:00

Kérelem október 1-jétől igényelhető az Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal Szákszendi Kirendeltségén (2856 Szákszend, Száki utca 91.) ügyfélfogadási időben.

Bővebben

Bursa Hungarica

2025. szeptember 26., péntek 07:15

A pályázat rögzítésének és az önkormányzatokhoz történő benyújtásának határideje: 2025. november 4.

Bővebben

Közel ötödével csökkent az üzemanyagfogyasztás

2023. október 18., szerda 05:59

Az idei első három negyedévben 11,8 százalékkal kevesebb motorbenzin és 21,1 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában, az üzemanyagfogyasztás így átlagosan 17,7 százalékkal csökkent a tavalyi első három negyedévhez képest - tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség.

Bővebben

Címünk

Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal

Szákszendi Kirendeltség

2856 Szákszend, Száki utca 91.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 8 - 12, 13 - 16 óráig
  • Szerda: 8 - 12, 13 - 16 óráig
  • Péntek: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek