Zsúfolásig megtelt a szákszendi Faluház december 21-én, amikor a közösség együtt ünnepelte a karácsony közeledtét, s gyúlt meg az adventi koszorú valamennyi gyertyája: a hité, a reményé, az örömé és a szereteté…

A szászendi Falukarácsonyon Papp Attila Csaba polgármester köszöntötte a megjelenteket, s fogalmazta meg örömét, hogy évről-évre többen érkeznek az ünnepségre. Karácsony idején különös jelentősége van az együtt megélt pillanatoknak: a közösen hallgatott zenének, a beszélgetéseknek, a mosolyoknak, amelyek összekötnek bennünket. Ahogy körülnézek, épp ezt látom: évről-évre többen vagyunk itt ebben az időben. Amikor megérkeztem, láttam a mosolyokat, láttam, ahogy egymásra nézünk, beszélgetünk. Szákszend közössége ezekből a közös élményekből is sokat merít, ezek az élmények is hozzájárulnak községünk valódi otthonná tételéhez. Közös célunk, hogy Szákszend továbbra is olyan hely legyen, ahol jó élni, ahová jó hazatérni. Egy olyan község, ahol a hagyományok, az ünnepek és a közösen megélt élmények összekötik a generációkat, és ahol a jövőt is együtt, egymásra figyelve formáljuk – fogalmazott. Gondolatai zárásaként a falu valamennyi lakója számára áldott, békés karácsonyt, szeretetben gazdag ünnepeket, sok közös nevetést, meghitt pillanatot, jó egészséget kívánt, s azt, hogy legyen az ünnep a nyugalom, az egymásra találás és a közös öröm ideje mindenki számára.

Valóban jó látni, hogy ennyien megjelentek, hogy ennyien fontosnak tartják, hogy a falu közössége mutat egy irányt – fűzte tovább a polgármester gondolatait dr. Író Sándor római katolikus plébános, majd így folytatta: Karácsony a legjelentősebb vallási ünnepünk. Jézus születését ünnepeljük. Ne feledjük el, ha kimarad a hitünk ebből az ünnepből, akkor szegényes lesz. De a Karácsonyt nem csak azon ünneplik, akik vallásosak. Mert érzik a lényegét. Isten elküldte szeretetből a fiát. Ez a szeretetnek az ünnepe. Isten a szeretetén keresztül közelíti meg az embert. Azt is, aki még úton van, aki még nem érkezett meg a hitéhez. A szeretet ott van az emberben. És ha a szeretet sérül, ha ott van a harag, az indulat, akkor Karácsonykor a helyére lehet tenni a szeretettel. Tessék kibékülni, kezet nyújtani a másiknak, hogy elinduljunk az igazi ünnep felé… legyen a Karácsony áldott számunkra és a szeretet megélése…

Jó ez a kis csend. Bár ilyenkor Adventben viszonylag sokat beszélünk a csendről, de keveset vagyunk benne. Azt is gondolhatjuk, hogy ez azért van, mert sok a teendő és készülni kell, de az is lehet, hogy azért, mert a csend néha nagyon is nehéz. Nemcsak azért, mert nehéz csendben maradnunk, hanem mert az ember a csendben olykor nagyon is egyedül érezheti magát, és kénytelen meglátni azt, amit nagy zajban akár el is kerülhet akár a saját életével kapcsolatban is. De azért a csend önmagában még kevés volna – hangzott el Sinkó Szabó Lilla evangélikus lelkésztől, aki azt kívánta, hogy az adventi, karácsonyi csendességben halljuk meg a szót. Az isteni szó az, amit meghallhatunk, aminek a címzettjei mi vagyunk…

Mi is a Karácsony lényege, és alapja? – tette fel a kérdést Héder-Nagy Tamara református lelkész, majd a választ így fogalmazta meg: szeretjük egymásnak, és igazából magunknak is azt kívánni, hogy legyen áldott és békés Karácsonyunk. Ebből az áldottat talán el is hisszük, de a békét annál kevésbé érezzük sokszor. A készülődés, a rohanás nagyon lefárasztja az embert, és sok minden jellemző lesz az ünnepre, de a békesség annál kevésbé. Mégis van valami, ami lehetővé teszi számunkra az igazi béke érzését. Nemcsak Karácsonykor, a mindennapokban is. Nem más, mint Jézus Krisztus. Az ő békessége az, ami ezen az ünnepen igazi béke érzetet adhat. Ebbe akaszkodhatunk bele, de ez csak akkor lehet a miénk, ha hittel elfogadjuk a Megváltót, mert vele együtt az ő békessége is ránk hagyatik.

Az adventi koszorú négy lángjának fellobbanása után elsőként a Szákszendi Csoszogók léptek színre karácsonyi regöléssel, az ősi magyar, termékenységvarázsló népszokással, amely során december 26-tól vízkeresztig általában legények csoportosan jártak házról-házra, rigmusokat, jókívánságokat énekelve, zajt keltve, hogy szerencsét, bőséget, termékenységet biztosítsanak a ház népének.

Kis angyalokként érkeztek az Öveges József Általános Iskola másodikos diákjai Rokosz Regina Dóra felkészítésében, tánccal, versekkel fogalmazva meg a Karácsony üzenetét, s az érzést, amely ilyenkor a szívekben lakozik: Karácsony ünnepén az a kívánságom, legyen boldog mindenki ezen a világon. Itt is, ott is mindenütt legyen olyan béke, mint amilyen bent lakik az emberek szívébe.

A korábban elhangzott gondolatokat, a Karácsony előtti lázas készülődést álmodta kortárs táncban színpadra Müller Bence „A fény keresése” címmel. Az Amicita Táncstúdió tagjai mély átéléssel jelenítették meg táncukban a várakozás pillanatait, a készülődés izgalmait, és azokat a fáradt, nehéz érzéseket, amelyek sokunkban ott vannak az ünnepek előtti rohanásban. Kézen fogták és különböző élethelyzeteken keresztül vezették a nézőt azon az úton, ahogy a nagy hajtás közepette igyekszünk megtalálni a csendet és a fényt…

A szeretet lángja karácsony után halványul, de ha gondosan ápoljuk, tovább ég. A Karácsony varázsa a téli éjszakában érkezik, és a világ három napig jobb és emberségesebb hely lesz. A dal szerzője arra kéri Istent, hogy az egész évben ilyen legyen a világ – a Neoton Família méltán népszerű slágerével zárult az ünnepi műsor a Százszorszép Dalkör előadásában, s Méhes György megindító soraival: Borulj a földre téli álom, ölelj át minden gyermeket. És mindenütt a nagyvilágon, örüljenek az emberek. Harangok tiszta zengő hangja kísérjen minden éneket. Csituljon el a szíved haragja, s várjuk a legszebb ünnepet.