A keresztény egyházak tanítása szerint húsvét Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe, a legnagyobb keresztény ünnep. Húsvétkor a keresztény világ azt ünnepli, hogy Jézus mártírhalálával magára vállalta az emberiség bűneit, s ezzel megváltotta és üdvösségre, örök életre vezette őket.

Az ünnepek ünnepét (solemnitas solemnitatum) a 325-ben tartott első niceai zsinat döntése értelmében a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnap tartják; időpontja legkorábban március 22-re, legkésőbb április 25-re eshet. Ehhez igazodik a keresztény naptár változó időpontban tartott összes ünnepe. Húsvétot negyvennapos böjti időszak előzi meg (nagyböjt), s ennek utolsó hete a nagyhét.

Nagycsütörtöktől szünetel a harangozás – „a harangok Rómába mennek” –, és legközelebb csak nagyszombaton, az esti misén szólalnak meg újra. Nagypéntek Jézus kereszthalálának emléknapja, a legszigorúbb böjt és a legnagyobb gyász ideje. (Magyarországon 2017-től munkaszüneti nap.)

Jézust a zsidó főpapok és a tömeg nyomására ítélte halálra Poncius Pilátus római helytartó. Nagypénteken keresztre feszítették, de vasárnap hajnalban, halottaiból föltámadván, megmutatkozott tanítványainak.

A húsvét elnevezés a böjti időszak megszűntére utal. A húsvétvasárnapi szertartásnak része az ünnepi ételek (bárányhús vagy sonka, kalács, tojás, bor) megáldása. A bárány Jézus életáldozatának jelképe, a tojás pedig az élet újjászületésének szimbóluma.

Húsvéthétfőhöz fűződő népszokás a locsolás, melynek festett tojás a jutalma. A locsolkodás magyarázata a víz tisztító és termékenységvarázsló erejébe vetett hit. A tojás a belőle kikelő madárral Jézus újjászületését, a népi hiedelem szerint az életet, a piros szín Jézus kiontott vérét jelképezi.